Gyülekezetünk részt vesz a börtönmisszióban is. Korábban elsősorban a nagyobb keresztyén ünnepek (karácsony, húsvét) börtönbeli istentiszteleteit színe­sítettük versekkel, bizonyságtételekkel és énekekkel. Utóbbi években negyedévi rendszerességgel (március, június, szeptember és december hónapok második vasárnapján) látogatjuk a fogva tartottakat. A 10-15 fős látogató csoport változó összetételű, de van egy meghatározó, rendszeresen résztvevő magja.

Tudatában vagyunk annak, hogy nem a mi szolgálatunk adja a börtönmisszió gerincét, hanem azon – különböző egyházhoz tartozó – hűséges testvéreinkké, akik heti rendszerességgel is vállalják a lelkigondozás nem könnyű szolgálatát. Ugyanakkor – s ezt visszajelzésekből is tudjuk – a mi szolgálatunk se hiábavaló, hiszen időnként tehermentesítjük a rendszeres szolgálatban lévőket, másrészt szolgáló csoportunk egyfajta sajátos színt is visz a börtön rideg falai közzé az énekek, versek, személyes bizonyságtételek által.

Miközben adni szeretnénk, mi ma­gunk is formálódunk e szolgálati lehetőségek során. Óhatatlanul szembesülünk azzal az igazsággal, hogy rácson innen és rácson túl egyaránt Isten kegyelmére szorulunk, hiszen Ő nemcsak azt látja, amit elkövetünk, hanem látja szívünk rejtett hajlamait, sö­tét gondolatainkat, sőt látja tudatalatti világunk feneketlen mély­ségeit is. Isten nélkül mindnyájan potenciális bűnözők vagyunk. Aki erre ráérez, csak az tud őszinte szívvel kezet nyújtani az ilyen embereknek és szolgálni feléjük a leereszkedés legcsekélyebb jele és érzete nélkül. Amikor ezt megérzik maguk a foglyok is, hihetetlen őszinteséggel tárják fel belső vívódásai­kat: kudarcaikat és győzelmeiket, és kialakul egy olyan lelki kö­zösség a látogatók és a látogatottak között, amely csak Isten sze­retete által lehetséges.

"Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek bir­tokba a világ kezdetétől nektek készített országot, mert... börtön­ben voltam, és fölkerestetek" (Mt 25,34-35.)

Sólyom Attila, presbiter