Gyülekezetünk részt vesz a börtönmisszióban is. Korábban elsősorban a nagyobb keresztyén ünnepek (karácsony, húsvét) börtönbeli istentiszteleteit színesítettük versekkel, bizonyságtételekkel és énekekkel. Utóbbi években negyedévi rendszerességgel (március, június, szeptember és december hónapok második vasárnapján) látogatjuk a fogva tartottakat. A 10-15 fős látogató csoport változó összetételű, de van egy meghatározó, rendszeresen résztvevő magja.
Tudatában vagyunk annak, hogy nem a mi szolgálatunk adja a börtönmisszió gerincét, hanem azon – különböző egyházhoz tartozó – hűséges testvéreinkké, akik heti rendszerességgel is vállalják a lelkigondozás nem könnyű szolgálatát. Ugyanakkor – s ezt visszajelzésekből is tudjuk – a mi szolgálatunk se hiábavaló, hiszen időnként tehermentesítjük a rendszeres szolgálatban lévőket, másrészt szolgáló csoportunk egyfajta sajátos színt is visz a börtön rideg falai közzé az énekek, versek, személyes bizonyságtételek által.
Miközben adni szeretnénk, mi magunk is formálódunk e szolgálati lehetőségek során. Óhatatlanul szembesülünk azzal az igazsággal, hogy rácson innen és rácson túl egyaránt Isten kegyelmére szorulunk, hiszen Ő nemcsak azt látja, amit elkövetünk, hanem látja szívünk rejtett hajlamait, sötét gondolatainkat, sőt látja tudatalatti világunk feneketlen mélységeit is. Isten nélkül mindnyájan potenciális bűnözők vagyunk. Aki erre ráérez, csak az tud őszinte szívvel kezet nyújtani az ilyen embereknek és szolgálni feléjük a leereszkedés legcsekélyebb jele és érzete nélkül. Amikor ezt megérzik maguk a foglyok is, hihetetlen őszinteséggel tárják fel belső vívódásaikat: kudarcaikat és győzelmeiket, és kialakul egy olyan lelki közösség a látogatók és a látogatottak között, amely csak Isten szeretete által lehetséges.
"Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot, mert... börtönben voltam, és fölkerestetek" (Mt 25,34-35.)
Sólyom Attila, presbiter