Bemerítés

Örömteli esemény részesei lehettünk június 8-án gyülekezetünkben. Kettős ünnepet ünnepeltünk, hiszen Pünkösd és bemerítési Istentisztelet is volt egyben.

A képen balról: Tisza Attila lelkipásztor, Sólyom Attila gyülekezetvezető, Boros Anikó, Szabó Imre, Preisz Gyula, Balaskó Antalné, Vajda Gabriella, Oláh Nóra, Deák Evódia, Szlepák Viktória, Újváriné Szabó Anikó, Újvári Ferenc lelkipásztor.

Az alkalmat az énekkar 'Várjuk szent lelkedet…' kezdetű éneke nyitotta meg, miközben Újvári Ferenc gyülekeztünk lelkipásztora és a nyolc fehérruhás testvér elfoglalta helyét a bemerítő medence partján, hogy hitüket megvallva, bemerítkezzenek, követve Jézus példáját.

Ezt kövezően Sólyom Attila gyülekezet vezető köszöntötte az ünneplő gyülekezetet, a Jelenések könyve 7. rész, 13-17. verssel. Tisza Attila lelkipásztor, alapigéül Máté evangéliuma 3. rész, 13-17. verseit olvasta föl. Először a pünkösdi ünnepről beszélt, hogy ez eredetileg zsidó ünnep volt, az aratás első kévéjét és a tóraadását ünnepelték a zsidók.  Ebben az említett igében Jézus elment Jánoshoz, hogy bemerítkezzen a Jordánban, úgy, hogy mindenki láthassa őt, ezzel is Isten hatalmát hirdetve. Jézus azt az igazságot töltötte be, hogy feladja az önmagához való jogot és átadja Istennek az élete feletti jogot. Isten hívja a lelkeket üdvösségre, mert amíg az emberben az Isteni űr nem teljesedik be, addig az kong és hív. Akik ezt felismerik, és meghalnak önmaguk számára, újjászületnek a keresztségben és Isten Úrrá lesz az életükben. A fehér ruhások azt jelenítik meg, amikor bemennek a medencébe, hogy meghalnak a régi életük számára és új életet kapnak, megpecsételik ezt a döntésüket, hogy éljen ezután bennük Krisztus. A bemerítés által örök életük lesz. A bemerítés fizikai megnyilvánulása közben, - ami már az ősegyháznak is gyakorlata volt- mindenki annak spirituális tartalmára gondoljon.

Ezután a bemerítendők bizonyságtételei következtek. Boros Anikó és férje, Preisz Gyula elmondták, hogy milyen rögös úton haladtak, amíg megtalálták az egyetlen helyes utat és megszületett bennük az elhatározás a bemerítkezésre. Szabó Imre arról beszélt, hogy hosszú ideje érezte már, hogy határozottabb lépéseket kell tennie Isten felé, de ezt sokáig halogatta, amíg végül elszánta magát. Oláh Nóra a fiatalokkal együtt tett bizonyságot hitéről, a 'Szívemet átadom én…' kezdetű éneket hegedülte el. Deák Evódia Mózes 5.könyve, 26. rész, 17-19. verse alapján, Túrmezei Erzsébet: 'És lennék fénysugár' című versével tett bizonyságot.  Majd Vajda Gabriella elmondta, hogy mélyről jövő keresés után jutott el a döntésre és Somogyi Barnabás: 'Jövel Uram' című versét mondta el. Ezt követően Szlepák Viktória számolt be öröméről, hogy itt állhat a gyülekezet előtt és dédmamája egyik versét mondta el, amit az ő nagypapája bemerítésére írt, Kántor Imréné: 'Hófehérben' címmel. Végül Balaskó Antalné, Gizike, - aki egy másik keresztény közösség tagja -, tett bizonyságot életéről, Istenkereséséről és arról, hogy hogyan értette meg, hogy a bemerítésben követnie kell Jézus példáját, és így kell átadnia az életét Krisztusnak. 

A bizonyságtételek után a fehérruhások fogadalomtétele, majd a bemerítés következett.  A bemerítés alatt Sólyom Attila olvasta a bemerítési igéket. Amíg a bemerítettek átöltöztek, addig ismét Tisza Attila lelkipásztor szólt a gyülekezethez. Az Istentisztelet ünnepélyességének a fényét, az énekkar gyönyörű énekei tették teljessé. Az ünnepi Istentiszteletet végén a lelkipásztorok és presbiterek a bemerítettekért imádkoztak. Nagyon felemelő, örömteli alakalomban lehetett részünk.

Áldja meg az Úr a bemerített testvérek életét és növekedjenek a hitben!

Fényképek az alkalomról.

Hangfelvétel.

Az alkalomról készült videó felvételek: