Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr!

Boldog az az ember, a ki õ benne bízik.

Zsoltárok könyve 34:9

Bibliaköri Tábor – Tahi, 2014

tahi
Az idei táborozók többsége alsó tagozatos diák volt, közöttük sok új arccal. Kezdeti visszafogottságuk azonban hamar elszállt, mert a mieink minden újonnan érkezőt nagy szeretettel fogadtak. Gimnazistáink most is nagy számban jelen voltak, aminek azért is örültünk, mert ők már szívesen segítenek a kisebbek körüli teendőkben. Napjaink hasonló rutin szerint zajlottak, mint az elmúlt években.
Reggelente népszerű színfoltként, naprólnapra növekvő zenész-énekes csapat ébresztette szobánként a táborlakókat. Délelőttönként Szolnoki Zoltán előadásában meghallgattuk az aznapra kijelölt téma felvezetését, majd ezt csoportokban feldolgoztuk, ki-ki a saját korosztályának megfelelően. Heti témánk Gedeon története volt. Nyomon követtük, hogyan készítette fel őt Isten a feladatra, hogy legyőzze ellenségeit lelki és fizikai értelemben. Megfigyeltük vívódásait, belső küzdelmét, amint próbált az Úrra hagyatkozni, és a Mindenható lépésről-lépésre vezette őt. Sokat beszélgettünk erről a témakörről, fiataljaink ehhez kapcsolódó jeleneteket adtak elő, és minden közös alkalom előtt – egész kis zenekarral kísérve – énekekben is felelevenítettük ezeket a gondolatokat.
Délután sportprogramok, vetélkedők zajlottak, és persze idén sem maradhatott el a hangulatos tábortűz és a csodaszép Vöröskő-túra. Esténként pedig újra összegyűltünk, hogy bizonyságtételeket hallgassunk meg, beszélgessünk egymással, együtt zárjuk a napot énekkel és imádsággal.
Nagyon gyorsan teltek a napok, mert jól éreztük magunkat, és azt hiszem minden résztvevő nevében mondhatom: feltöltekeztünk, mert Isten velünk volt ott fönn a hegyen, áldása kísért mindvégig bennünket!

Fényképek.

Share

Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet

  • Levélcím: 1084 Budapest, József utca 12.
  • Bankszámlaszám: 11708001-20052126
  • E-mail:kapcsolat [kukac] jozsefutca [pont] hu
  • Web: www.jozsefutca.hu
  • Lelkész: Boros Dávid